Most már igazából Kínázunk: kivártuk sorunkat a határokon, és ízelítőt veszünk a világ legjobban fejlődő nagyhatalmából. Bár a hatalmas ország csak kicsi részét látjuk, a benyomások visszaigazolják a sztereotípiákat. Itt minden épül és mindenki építkezik. Hordják a teherautók az építőanyagot, és ki-ki lehetőségeitől függően ácsolja a fagerendát vagy önti a betont. A rizsteraszokat művelgető és turistákat csalogató (vagyis hmmm… megsarcoló) kisebbség a düledező vályogház helyett háromemeletes faházat épít (lent: jószágok, középen: lakók, fent: rizs- és egyébraktár), a városok szélén és az út mentén élők a lepukkant házaik helyett komfortos téglaépületeket húznak, a városokban pedig húszemeletes lakónegyedek (vagyis kerületek) nőnek ki a földből. És sosem egyesével. Ha már építenek, akkor legalább ötvenet ugyanabból a fajtából. A másolásból tényleg jók, van itt minden fajta márka kínai megfelelője: van amerikai és helyi chips ugyanazzal a kinézettel, vagy persze nagyobb hasonmás példának ott van a las-vegasi Velence hotel makaói megfelelője. Amerre mi jártunk, azért ott volt a boltokban az amerikai chips és farmer is. Az általános gondolatainkat gyűjtjük, rágjuk, majd megpróbáljuk összefoglalni, ha lesz mit.

Addig is arról, merre járunk, mit csinálunk:
A mi egy hetünk az egyik legnépszerűbb üdülőterületen telik, a Li-folyó mentén. A Li-folyó vidéke talán a klímája miatt is népszerű, de igazán egyedivé a folyó mentén emelkedő mészkőkúpok teszik, ehhez fogható látvány tényleg nagyon kevés helyén lehet a világnak. (ld. blog-fejléc)
Az első megállónk Guilin volt, ahol meglátogattuk azt a parkot, amelynek kilátópontjáról prof. dr. Sun Yat-sen és felesége egyszer fotókat készített (http://en.wikipedia.org/wiki/Sun_Yat-sen). Szép hely, és az angolra is fordított tábla alapján Sun Yat-sen igen bölcs ember volt: szerinte a kis problémák halogatása csak nagyobb gondokhoz vezet, és a nagy problémákkal való igazi szembenézés már fél megoldás. Ezekkel a magvas gondolatokkal akár búcsúzhatnánk is mostanra, ha nem útibeszámolót írnánk.
Szóval, visszatérve a kevésbé nagy dolgokhoz: a parkon kívül még két programra fizettünk be. Egy mozgásszínház előadásra (vagy hogyis kell az ilyet hívni, amikor vannak balettosok, meg zsonglőrök, meg bohócok meg artisták, meg táncosok is. Szóval: cirkusz állatok nélkül.) A megkomponált előadásban a Li-folyóhoz tartozó legendákat, érzéseket adtak elő. Nem volt gagyi, az előadók keményen dolgoztak, és jók voltak, persze könnyű jó artistákat találni a torna vezető országában, nyilván van hátország és vannak veteránok a 12 év átlagéletkorú világverő tornaválogatott mögött-mellett. Itt persze nem lehetett fényképezni, de előadás után kijöttek a jelmezükben az előtérbe, és végigvárták, amíg minden jelentkező egyenként odaáll melléjük egy fotóra. Nézőbarát gesztus.
A másik programunk rizsterasz látogatás volt. A rizstermeléshez kicsi medencéket alakítanak ki földből, és ezeket a „cellákat” árasztják el. Láttuk már a buszokból, ahogy ezeket vízibivallyal, kézi vagy motoros kapával művelik és dobálják bele a palántákat. Amikor a rizsmedencéket hegyoldalba telepítik, jellegzetes látványt nyújtanak, Rambó is kalandozott rajtuk többször, és megvédte a becsületes művelőiket (bár azok a részek nem Kínában, hanem Burmában és Vietnámban játszódtak, akár itt is forgathatták volna őket). Érdekes volt az odavezető út is, turistacsoporttal mentünk busszal, és láttuk a környékbeli falvakat. Itt láttuk először a vidéki Kínát, és valahogy úgy lehet nem bántóan politikailag korrektül megfogalmazni a helyzetet, hogy még óriási a fejlődési potenciál. Az egyik megállónál Gabi megnézte a benzinkút wc-jét, azóta szeretné kitörölni az emlékezetéből. A látogatás, túrázás szigorúan szabályozott, átmentünk egy nagy kapuszerű létesítményen, ahol nyakbavalót kaptunk, és helyi busszal vittek tovább. A hegyen egy kisebbség él, ők hozták még a ráadást a kiránduláshoz: specialitásuk a hosszú hajuk, amit csak kétszer vágnak le életükben, és előadtak egy otthoni skanzen műsornak megfelelő long hair (hosszú haj) showt.
Guilinból másnap aztán busszal – bambusz csónakkal mentünk át Yangshouba, ami a fekvése miatt a Li-folyó legturisztikusabb települése, de erről legközelebb.