Igazán komoly piacot eddig Yangshuoban (Kína) láttunk, ami „vásárcsarnok-szerű”, két nagy teremből álló épületben volt. Egyikben számunkra ismerős és ismeretlen zöldségeket, gyümölcsöket és többnyire élő halakat, rákokat, teknősöket, kagylókat egyéb tengeri (vagyis inkább folyami) élőlényeket árultak piros-kék lavórokból. Például lehetett venni egy hálósszatyornyi békát. A nagyobb rákok lábát profi technikával megbéklyózták, hogy ne tudjanak elszaladni.
A másik teremben jobban meglepődtünk. Itt a fűszerek után következtek a madarak és az emlősök. A húst vagy élve, vagy egészben nyúzva árulták, feldolgozva (pl. szalámi, gépsonka) egyáltalán nem kapható. Középen egy kisebb fajta állatkertet találtunk: pulykák, nyulak, galambok, baromfi. A terem oldalán a hogyan-lesz-az élőállatból-húsáru folyamatot lehetett megfigyelni: egymás után ölték, forrázták, kopasztották, belezték a csirkéket, kacsákat fáradhatatlanul. És ebben a pillanatban rájöttünk, hogy a Yangshuo környéki biciklizésen előző nap miért volt olyan sok egyforma, szelíd, zsemleszínű, a németjuhásznál valamivel kisebb kutya, és hogy a piac emeletén lévő éttermet miért hívják „the best dog meat” (a legjobb kutyahús) étteremnek. Az épületben masszív dögszag terjengett, úgyhogy miután kimenekültünk a parkba friss levegőt szívni Áron már nem jött vissza a második körös szemrevételezésre. Ekkor bámultam még egy darabig a kutya feldolgozást. Nem is jött meg az étvágyam a frissen sült húsok kóstolásához, pedig a vásárcsarnok emeletéhez hasonlóan itt is lehetett állva ebédelni.
Hanoiban nem találtuk meg a hasonló piacot (az útikönyv által említett piac épületben bazár van), úgyhogy itt az utcai mozgó árusok siserehadját mesélem el. Mindenki egy-egy termékre szakosodik. Külön árulnak mangót, görögdinnyét, apró gesztenye-szerű gumókat, meg mindenféle gyümölcsöt, zöldségeket. Vannak még fánkosok és elkülönülnek a rózsa-árusok. Van, aki egy-két egész méteres halat hurcol, amiből kérésre szeletel. Vagy a biciklijükön tolják az árut, vagy pedig a vállukon átvetett hosszú bot két végére felfüggesztett óriás tányérból kínálják. Minden árus a tipikus vietnámi kis csúcsos kalapot hordja, amit minden földeken dolgozó vidéki is. A baguettesek rendszerint a fejükön egyensúlyozzák a nagy kosarakat, kezükben csak néhány árumintát tartanak. A húsosok nem mozognak, kis asztaluk (nem hűtő! és napközben kb 40 fok van) a járda közepén található, ezen néhány nagyobb cafat plusz egy bárd. Összességében arra jutottam, hogy itt lehet, hogy nincs is piac épület, semmi szükség rá. Az éttermekből kiszaladnak a pincérek az utcára hozzávalókat vásárolni, és kész is az étel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.