Hong Kongtól Kuala Lumpurig

Nem írtuk meg azt a posztot, amiben még utazás előtt az öt legjobban várt helyet, élményt szedtük volna össze, de nekem a Halong-öböl mindenképpen benne lett volna. Igazolta is a várakozásokat, tényleg semmihez sem lehet hasonlítani a tengernek ezt a szegletét, mindenféle világ természeti csodája szavazás élén van. Sajnos csúsztak kellemetlenségek a hajózásunkba, de ezeket biztos (stílszerűen) elmossa majd az idő.

Ott hagytuk abba, hogy hálókocsis vonattal érkeztünk hajnalban Hanoiba. Taxit alkudtunk harminc dolárról ötre (azóta is ez a legnagyobb alkudozási sikerünk) és egy külsőbb buszpályaudvarról indultunk a Halong-öböl egyetlen lakott szigetére, Cat Bára. A vállalat "okosítósnak" tűnt, roncsabbnál roncsabb buszok, minibuszok és hajók, hátsóbbnál hátsóbb kikötők jöttek az úton. De ha nem szállunk át többször, akkor nem tudtunk volna megörülni az egyik várakozásnál a baguette árusnak. Kínában nem volt kenyér, úgyhogy meg is ettünk egy egész töltelék nélküli rudat ketten. Persze ebben az is szerepet játszhatott, hogy akkor már több, mint 28 órája voltunk úton Yangshuóból. Aztán a szigetre menő hajók se voltak semmik, a beszállásnál nyakig olajos emberek kuksoltak minket a motorházból nagy kalapácsokkal a kezükben. Talán még szenet is lapátoltak, miközben mentünk. Most már kezdjük megszokni, hogy Vietnámban ilyen az utazás, ismeretlen az olyan autópálya, mint amilyenek nálunk vannak, és a duda használatát biztos kérdezik a forgalmi vizsgán is. Rövid duda: ne változtass se irányt se sebességet, mert jövök mögüled vagy szemből = kikerüllek vagy előzlek jobbról vagy balról. Hosszú duda: húzzál már az utamból mert előznélek jobbról vagy balról. A városi közlekedés egzotikumával majd a Hanoiról szóló bejegyzésben gazdagítjuk a képet.
Aztán meg is érkeztünk Cat Bára, ami - ha Yangshuo a kínaiak Okawango-oázisa, akkor - a vietnámiak Siófokja. Megy a feszítés, korzózás a parton a kikötőnél bömcsikkel, robogókkal, tandembiciklikkel és gyalog. Hotelek, vendéglők és bazársor kilométereken át. Szombaton érkeztünk, úgyhogy rögtön dupla árat kértek aznapra a szobákért (ahol volt szabad, mert több tele volt teljesen), és utólag meg is értettük, miért lehet ennyire más az ár: vasárnap a tömeg nagy része hazament a szigetről. Cat Ba szigetének Cat Ba városában nincs sok látnivaló a parti soron kívül, ott sétálgattunk, és válogattunk a legalább 50 utazási iroda közül. Mind ugyanazt a 7 fajta programot ajánlotta természetesen ár nélkül. Végül kettőre fizettünk be: vasárnap a sziget felét kitevő nemzeti park dzsungelében kirándultunk, hétfőn-kedden pedig hajóztunk az öbölben.
A dzsungeltúra nagyon jól sikerült, csak ketten voltunk a "csoportban", és a vezetőnk jó fej volt. Elvitt minket kismotorral az egyik barlangban kivájt sziklakórházba ('60 körül csinálták, és kb 15 éve zárták be). A legfelső-belső "orvosi konzultációs szobából" titkos hátsó kijáraton menekülhettek az orvosok, úgy, hogy leugrottak egy medencébe alattuk. Biztos csak a mi militáns agyunk gondolt óvóhelyre meg hadseregre a magyarázat hallatán, és a titkos szökési útvonal tényleg csak a felháborodott páciensek miatt készült. A dzsungel útvonal nem volt nagyon hosszú, de kemény volt, a sziget sziklás, így sokszor köves terepen kellett menni. Az emelkedések alatt kezdtem először érezni, hogy a páráatartalom miatt nehezebben jön a levegő. A sziget belsejében lévő falu volt a cél, ahol kaptunk ebédet, és kisétáltunk a kikötőbe, ahonnan kishajóval hoztak vissza a városba. A kishajó motorja feladta a küzdelmet, de ennek csak örültünk, mert így a vártnál többet voltunk az öbölben, aminek látványával nem lehet betelni: közel-távol kisebb-nagyobb kúphegyek, és közöttük a sok-sok facsónak kétszmelyéstől háromemeletesig.
A hajózós programon németekkel és franciákkal utaztunk együtt, összesen heten . Ez is nagyon jó volt, de csúsztak bele kellemetlenségek. A hajó komfortfokozata nem olyan volt, mint amit előtte ígértek, és ész nélkül szerveztek: kihajtottak minket a déli órákban kajakozni, ők pedig a hajó árnyékos részéről figyelték, hogy mennyit bírnak ezek a fehér európaiak. Fürdeni is olyan helyen álltak meg először, ami elég piszkos volt. (Sajnos úgy tűnik, nem eléggé vigyáznak az öbölre, szennyezik. Nekünk háztartási szemétnek tűnt egy csomó minden, és szerintünk az úszó falvakból jön a szemét.) Enni kaptunk a hajón, a körülményekhez képest nagyon jó volt az ellátás, a hátsó fedélzeten sütötték az egyszerű ételeket, csak a harmadik ugyanolyanra (ebéd-vacsora-ebéd) már ráuntunk. Este egy kis öbölben álltunk meg aludni, és itt jött a napfelkelte is. Ezek az élmények, és a sziklák közti lavírozás pedig felejthetetlen emlék maradnak a kellemetlenségekkel együtt is.